Júniusi cirókás programok

Itt a nyár, a jó idő és mert június amúgy is a gyerekek hónapja, mi is különleges programokkal készültünk nektek.

Június 8-án, a gyereknap után pont egy héttel, mi is megünnepeljük Nagyváradon a legkisebbeket egy gyereknapi Ciróka-marókával, ahol sok-sok móka, kacagás, mondóka, ének és tánc vár mindenkit. Természetesen Makka meglepetéssel is készül a gyerekeknek.

Rögtön másnap, pénteken (jún. 9.), egy rendhagyó foglalkozást fogunk tartani. Nagy örömünkre elfogadta meghívásunkat Bruncsák Anna és Kovács Katalin, a nagyváradi szoptatást támogató csoport szoptatási tanácsadói, akik a szoptatás sikerének titkairól fognak nekünk beszélni és a felmerülő kérdésekre is választ kaphatunk.
Az előadás előtt egy rövid Ciróka-marókát is tartunk, tehát a gyerekeknek is készülünk egy kis mókával, a kismamák pedig bepillantást nyerhetnek foglalkozásainkba!

Június 12-én, ha a napsütés is nekünk kedvez, szabadtéri Ciróka-marókát szervezünk a biharszentjánosi óvoda udvarán. Erre a különleges foglalkozásra nagyon sok szeretettel várjuk, a Bors községbeli anyukák mellett, a nagyváradi anyukákat és gyerekeket is, illetve azokat a gyerekeket is szívesen látjuk, akik bár már  kinőttek a foglalkozásainkból, de szívesen visszajönnének egyet mókázni, táncolni. A távolság nem nagy a jó hangulat, a kacagás pedig garantált. Az árnyékos óvodaudvar pedig biztosan megfelelő hely lesz egy jó mókázásra. Ha pedig a napocskának mégis bújócskázni van kedve, az óvoda tágas termeit vesszük bírtokba.

Mi már nagyon készülünk a különleges programokra. Várunk mindenkit szeretettel, köszöntsük sok-sok mondókával a nyarat!

Kacagj baba kacagjál, soha el ne búsuljál…nyáron sem!

Kitti és Imola

Ezek is érdekelhetnek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük